Parkolás Budapesten – tippek, trükkök, tanácsok

Mint minden nagyvárosban – pláne fővárosban – a forgalom optimális kilogisztikázása és élhetővé tétele a szakemberekre és a városban lakókra is nagy terhet helyez. A koronavírus járvány alatt a főváros ingyenes parkolást tett lehetővé mindenhol, azonban tavaly szeptemberre ezt a rendszert eltörölték, hogy egy új zónázási megoldást alakítsanak ki. A mostani szisztéma lényegesen letisztultabb, mint a járványt megelőző rendszer, azonban drágább is, a tervezés közben született számításokat pedig a valós, mindennapi használat már most felülírta.

Az új terv főleg azért született, hogy segítsen a kerületeknek enyhíteni a rajtuk áthaladó forgalmat, illetve több férőhelyet tegyen elérhetővé a kerületi lakosoknak, akiknek átutazó autósok nehezítették meg a házaik előtti parkolást. A belső kerületekben a helyzet javult, az előbb körvonalazott problémák azonban a külkerületekre csúsztak át, ahol a Budapestre érkező dolgozó réteg rendszerint az ingyenes parkolást kihasználva áll meg, ezzel a környékbeliek elől elvéve a helyeket. Cikkünkben összeszedtük a budapesti zónás parkolási lehetőségeket, az egyéb fizetős és ingyenes alternatívákat, illetve azt is megnéztük, hogy milyen tippekkel és trükkökkel tudod a saját életedet megkönnyíteni, miközben a városi közösség is jól jár.

Parkolási zónák és egyéb lehetőségek

Budapesti zónák

Budapesten jelenleg négy parkolási övezet található, A, B, C és D betűvel jelölve, ahol fizetési kötelezettség jár minden személygépkocsi, motorkerékpár, személygépkocsival vontatott lakóautó és pótkocsi, illetve 3,5 tonnánál könnyebb tehergépkocsi után. Zónánként egységes parkolási díjjal, díjköteles parkolási időszakkal és maximális időtartammal találkozhatsz. Fontos tudni, hogy a maximális parkolási időtartamot nem tudod felülírni további órák fizetésével, a megszabott időegység után mindenképpen el kell állnod autóddal a lestoppolt helyedről.

A legsűrűbb “A” zóna a belső kerületeket érinti Pesten és Budán egyaránt, itt munkanapokon reggel 8 és este 10 között 600 Ft/óra áron parkolhatsz maximálisan 3 óra hosszát. A legnagyobb területet lefedő “B” zónában reggel 8 és este 8 között 450 Ft/óra áron állhatsz meg 3 óra hosszát. A külkerületek forgalmasabb részeit a “C” zóna fedi le, ahol ugyancsak 3 óra hosszát parkolhatsz egyhuzamban reggel 8 és este 6 között 300 Ft/óráért. Végül, a “D” zóna négy olyan sűrűn lakott blokkot fed le a IX.-ik és a XI.-ik kerületekben, ahol 200 Ft/óra díjszabással parkolhatsz reggel 8 és este 6 között – itt maximális várakozási idő nincs. Az alábbi térképen részletesen megismerkedhetsz az egyes parkolási zónák helyeivel és azok határaival:

P+R parkolók és parkolóházak

Budapesten a közterületi zónák használatán kívül több helyen is tudsz még parkolni díjköteles vagy ingyenes módokon. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) városszerte több P+R (vagy angolul “park and ride”) parkolót is üzemeltet, amit különböző forgalmi csomópontokon hozott létre azzal a céllal, hogy az autódat lerakva tömegközlekedési eszközökkel folytathasd az utadat. Ezek a parkolók díjmentesek, férőhely kapacitásuk azonban nagyban limitált, hiszen ez egy nagyon kedvező lehetőség mindig saját autót fenntartó sofőrnek, aki minimalizálni akarja a költését a napi ingázás során.

Külsős cégek is üzemeltetnek a városban P+R parkolókat, ezeknek viszont egy része már díjköteles (cserébe többnyire őrzöttek), bár így is olcsóbb megoldást jelenthetnek egy parkolóháznál. Végső megoldásként a különböző cégek tulajdonában lévő és általuk üzemeltetett parkolóházak állnak, amiknek díjazása nagyon sok tényezőtől függhet, az árakkal akkor tudunk csak számolni, ha már ott vagyunk helyben, vagy ha kinyomozzuk online. A fedetlen parkolók többnyire 200-400 Ft-os óradíjakkal, míg a fedett és mélygarázsok ezeknek duplájával operálnak, így sokszor csak akkor merülnek fel alternatívaként, ha minden parkolóhely foglalt a környéken, vagy esetleg hosszabb távon akarsz parkolni, mint amit az adott zóna megengedne.

summer-shoot-hu

Budapest pár kiemelt helyén a zónás rendszertől eltérő parkolási díjazás és szabályok érvényesek, ezek a következők:

  • Az I. kerületi Dísz téren, a Hunyadi János út Szabó Ilonka utca és Dísz tér közötti szakaszán, illetve a Palota út Dísz tér és Lovas utca közötti szakaszán mindennap díjköteles a várakozás időponttól függetlenül, egész nap. Ezeken az útszakaszokon ugyan 10 percig ingyenesen parkolhatsz, de annak lejártával ez a parkolási idő is beleszámít majd a maximális időtartamba, amit egy helyben tölthet az autód.
  • A Margitszigeten az északi parkolóban és a szállodák várakozóhelyein ugyancsak mindennap díjköteles a várakozás egész nap, 10 perc ingyen parkolás után ugyanaz a szabály vonatkozik ide is, mint a fentebb vázolt területen.

Parkolási tippek a legnépszerűbb környékeken

Parkolási lehetőségek, tippek és tanácsok a Városliget környékén

A városligeti parkolásnál vedd figyelembe, hogy a park egész környéke a “B” jelölésű zóna alá tartozik, így itt közterületen 3 óráig parkolhatsz 450 Ft-os óradíj ellenében. Ha tartalmasabb programot tervezel a családdal, akkor érdemes a Múzeum Mélygarázst használnod a Dózsa György út felől, ahol napközben 400 Ft/óra, este pedig 200 Ft/óra a parkolási díj. A SHARE NOW ezen a helyszínen 3 darab dedikált parkolóhelyet tart fent, ahol ingyen parkolhatsz az autóikkal.

Parkolási lehetőségek, tippek és tanácsok a Corvin Plaza környékén

A Corvinnál parkolásnál vedd figyelembe, hogy a környék belváros lévén az “A” besorolás alá tartozik, így itt óránként 600 Ft-ért parkolhatsz közterületen 3 óra hosszáig. A pláza saját parkolójában minden megkezdett óra 400 Ft, de az első 2 óra összesen kerül csak 400 Ft-ba. Ha a VIII. vagy a IX. kerület lakosa vagy, akkor kedvezményt tudsz kérni a parkolás díjára.

Parkolási lehetőségek, tippek és tanácsok Zuglóban

A Lőcsei úttól felfelé eső területeken ingyenes a zuglói parkolás, onnan délre viszont a “C” kategória zónadíjai vonatkoznak, így óránként 300 Ft-ért tudsz megállni maximum 3 órára a környéken.

Parkolási lehetőségek, tippek és tanácsok a Népliget környékén

A népligeti parkolásra rengeteg lehetőséged van, hiszen ingyenesen megállhatsz a Tisztviselőtelep és a József Attila lakótelep északi részén kívül bárhol a környéken. Előbbi a “C” zónába esik, így 300 Ft/óráért parkolhatsz maximum 3 óráig, míg utóbbi a “D” zónába esik, ahol 200 Ft-os óradíjjal bármeddig parkolhatsz. A Népliget szélén P+R parkoló is elérhető ingyenes használattal.

Parkolási lehetőségek, tippek és tanácsok a Keleti környékén

A keleti pályaudvar környéki parkolás a “B” zónába esik, így az egész környéken 450 Ft-os óradíjért állhatsz meg maximum 3 órára, beleértve a pályaudvar melletti parkolót is. Ha közterületen nem tudsz vagy nem akarsz, akkor több mélygarázst is találsz a közelben.

Parkolási lehetőségek, tippek és tanácsok Óbudán

Óbuda legnagyobb része a “C” zónában található, így az óbudai köztéri parkoláskor 300 Ft-os óradíjjal számolj, és maximum 3 óra várakozási idővel. Az Üröm vasútállomásnál, az Óbudai vasútállomásnál, illetve Kaszásdűlőn is ingyenes P+R parkolókat találsz, limitált férőhellyel. A római parti parkolás teljesen ingyenes, de több díjmentes területen is megállhatsz az Aquincum, Kaszásdűlő, a Filatorigát, és a Gázgyári lakótelep környékein is. A Pók utcai lakótelep és az attól északra elhelyezkedő részek szintén teljesen ingyenesek.

Parkolás hétvégén Budapesten

A fővárosban hétvégente és ünnepnapokon alapvetően mindenhol ingyenes parkolhatunk, hiszen ilyenkor a forgalom mértéke csökken, nincs feltétlenül szükség a szabadidő tevékenységek és az azokhoz kapcsolódó utazások bekorlátozására. Arra figyelj csak, hogy hétvégi munkanapokon ugyanazok a szabályok és díjazások érvényesek, mint amúgyis, illetve a már korábban említett I. kerületi és margitszigeti területeken a hétvégi díjmentesség nem él.

airport-hu
Parkolási lehetőségek, tippek és tanácsok Ferihegyen

A ferihegyi, vagy Budapest (BUD) reptéri parkolás híresen trükkös tud lenni, úgyhogy a legjobb előre felkészülnöd és kiválasztanod a neked legmegfelelőbb parkoló egységet, attól függően, hogy mennyi időre szeretnél megállni. Közvetlenül a terminálok bejáratánál le tudsz parkolni 5 percig ingyenesen, illetve rövidtávú, de valamivel olcsóbb parkolásra a Terminál Parkolót érdemes használni. Hosszútávú parkolásra a Holiday Parkolót ajánljuk, ahol akár SHARE NOW utakat is befejezhetsz 3290 Ft-ért, a szolgáltató autói részére fenntartott dedikált parkolókban.  vagy útnak indulhatsz 1690 Ft reptéri díjért.

...

Ingyenes parkolás Budapesten

Szerencsés helyzetben vagy továbbá akkor is, ha 100%-ban elektromos autó tulajdonosa vagy, mivel ebben az esetben teljesen ingyenesen parkolhatsz bármilyen zónás közterületen naptól és napszaktól függetlenül. Továbbá lehetőséged van különböző parkolási engedélyeket is vásárolni egyes városrészekben, amikkel ingyenessé teheted a parkolásod ezeken a területeken. Ilyen engedély megszerezhető helyi lakosok számára, egészségügyi helyzet figyelembevételével, gazdálkodási céllal, vagy akár egyéni méltányossági alapon. Ezen engedélyek kiváltásához érvényes forgalmi engedélyre van szükséged, de az egyes önkormányzatok élhetnek különböző megkötésekkel, például az autó tömege vagy az autók lakosokra jutó száma kapcsán.

Nézd meg a következő táblázat segítségével, hogy melyik kerületekben hogyan tudsz díjmentesen parkolni:

  • 1. kerület: mindenhol csak engedéllyel
  • 2. kerület: Vérhalom, illetve környékén nagy részén (főleg északra és nyugatra)
  • 3. kerület: Rádi ároktól északra eső területek (kivéve a Husztik út és a tőle keletre eső területek)
  • 4. kerület: mindenhol ingyenes
  • 5. kerület: mindenhol csak engedéllyel
  • 6. kerület: mindenhol csak engedéllyel
  • 7. kerület: mindenhol csak engedéllyel
  • 8. kerület: mindenhol csak engedéllyel
  • 9. kerület: a Vágóhíd utcától és az Albert Flórián utcától délre eső városrészek (kivéve a József Attila Lakótelep egy részét)
  • 10. kerület: ingyenes, kivéve a Zágrábi utca és a Gyakorló utca környéke
  • 11. kerület: a belvárosi részeken csak engedéllyel (a Gellért-hegytől délre eső területek, illetve a Sárbogárdi úttól északra), mindenhol máshol ingyenes
  • 12. kerület: a belső részeken csak engedéllyel (Kútvölgy bizonyos részei, Határőri út és tőle keletre, Németvölgytől északra és keletre), mindenhol máshol ingyenes
  • 13. kerület: mindenhol csak engedéllyel
  • 14. kerület: a Mexikói útig és a Szugló utca, Kacsóh Pongrácz út és a Lőcsi út által határolt részeken csak engédellyel a kerület kintebb eső részei ingyenesek
  • 15. kerület: mindenhol ingyenes
  • 16. kerület: mindenhol ingyenes
  • 17. kerület: mindenhol ingyenes
  • 18. kerület: mindenhol ingyenes
  • 19. kerület: mindenhol ingyenes
  • 20. kerület: mindenhol ingyenes
  • 21. kerület: mindenhol ingyenes
  • 22. kerület: mindenhol ingyenes
  • 23. kerület: mindenhol ingyenes
Budapest PPC Full Width HU 1

Parkolás SHARE NOW carsharing-gel

Mint mostanra már bizonyára láthatod, a budapesti parkolás helyzete a legújabb rendszer bevezetésével némileg javult, de ha minél kevesebbet szeretnél költeni az autód várakoztatására, akkor rengeteg előzetes tervezést kell végezned indulás előtt, illetve könnyen előfordulhat, hogy útközben kell újratervezned, hogy végül rosszabb konstrukcióban tudj csak megállni.

A SHARE NOW carsharing szolgáltatása nem csak a saját autó fenntartására egy okos és modern alternatíva, de az autótartással járó örök kérdést, a parkolást is nagy részben feloldja. Ugyan a parkolóhely keresését és a szabad helyre való manőverezést sehogyse tudod magadnak megspórolni, de a parkolás díját mindenképpen. SHARE NOW-val ugyanis közterületen teljesen ingyenesen várakoztathatod vagy rakhatod le az éppen kiválasztott autódat, amennyiben a zónánkon belül tartózkodsz, ami Budapest nagy részét lefedi:

2023 05 SN zonabovites-hu-logonelkul

Ha kíváncsi vagy, hogy mik a pontos szabályok a különböző budapesti parkolóhelyek típusaira, akkor azt is összeszedtük neked, hol parkolhatsz a SHARE NOW autókkal ingyenesen a budapesti zónán belül. A cikkben nem említett dedikált SHARE NOW parkolóhelyek listáját pedig szintén egyszerűbben végigböngészheted, hogy teljes képet kapj.

Nézd meg az aktuális modelleinket és bérlési áraikat, majd regisztrálj be könnyedén, pár perc alatt!

Megnézem a Parkolást